Mitológia Percy Jackson-módra: Perszephoné

Perszephoné, Démétér leánya

Perszephoné az Alvilág királynője; a tavasz, termékenység, a termés istennője. Az Alvilág Urának (Hádész) felesége. Apja a hatalmas Zeusz, édesanyja pedig Démétér. Római megfelelője Proserpina.

Hádész feleségül szerette volna venni Perszephonét, ám előtte Zeusz áldását kívánta kérni a házasságra. Mivel Zeusz nem adott egyértelmű választ a kérésre, ezért Hádész virágszedés közben elrabolta Perszephonét, majd levitte magához az Alvilágba, feleségül vette és az Alvilág királynőjévé tette őt. Démétér ezt megtudva bánatában elhagyta az Olimposzt és az isteneket, a földek pedig pusztasággá változtak és terméketlenek lettek. Ezt látva Zeusz elküldte Hermészt az Alvilágba, hogy hozza fel onnan a lányt. Hádész beleegyezett fivére parancsába, ám felesége indulása előtt cselt hajtott végre, ugyanis Perszephoné örömében evett egy gránátalmát az Alvilág egyik fájáról (aki eszik egy ottani gyümölcsből, az már nem térhet vissza az élők közé, rab lesz Hádész birodalmában), így a nő nem térhetett végérvényesen vissza a halandók közé. Zeusz megegyezett Hádésszal és Démétérrel, miszerint: Perszephoné az év egyik részét kénytelen férje mellett tölteni, míg a fennmaradó idejében a felszínen együtt lehet édesanyjával, így helyreállhatott a természet körforgása.
 

Azóta, ha Perszephoné feljön Hádész birodalmából, akkor Démétér örül, és örömében a termőföldek termékenyek lesznek, így kikelnek a magok, megérnek a zöldségek és gyümölcsök. Lánya távozásakor pedig kihalt, kopár és fagyott lesz a föld. Így Démétér nevéhez kötődik az évszakok kialakulása. Lánya érkezésekor van késő tavasz és nyár (ekkor a legboldogabb Démétér), távozásakor viszont jön az ősz, majd a tél (Démétér szomorúságát jelzi). Szomorú módon, de Perszephoné is hozzájárult az évszakok kialakulásához.

A modern világban is aktív marad Perszephoné, bár jelenléte nem érződik annyira, mint a fő olimposziaké. A Percy Jackson-sorozatban neve először akkor merült fel, mikor Percy és barátai Medúzánál tettek „látogatást”.

„Átkutattam a raktárépületet, és megtaláltam Medúza irodáját.

A könyvelésében azt láttam, hogy az utóbbi időben hat fontosabb eladása volt... minden megrendelése az Alvilágba szólt, Hádész és Perszephoné kertjébe kerültek a szobrok. Az egyik szállítólevél szerint az Alvilág számlázási címe a McHall's Filmstúdió, West Hollywood, California. Összehajtottam a papírt, és zsebre gyűrtem.”

(Részlet "A Villámtolvaj"-ból)

Az első kötetben többet nem bukkant fel, a filmben viszont igen (ott nem vették figyelembe az alábbi tényt a filmkészítők):

„Emlékeztem a legendára, miszerint ő képes lecsillapítani férje haragját. De persze nyár volt, és Perszephoné ilyenkor fent van a fényben anyjával, Démétérrel, a földművelés istennőjével. Ettől vannak az évszakok, nem a föld tengelyének dőlésszöge miatt.”

(Részlet "A Villámtolvaj"-ból)

Egy röpke pillanatra a harmadik kötetben is felbukkant Perszephoné, méghozzá a téli napfordulókor, amikor az istenek Percy és Thália sorsásról döntöttek.
Legközelebb Az utolsó olimposziban tűnt fel. Perszephoné az Alvilágban, pontosabban Hádész palotájában találkozott Percyvel és Nico di Angelo-val, mikor a fiúk a Sztüx folyóhoz igyekeztek, hogy Percy megfürödhessen benne, és megszerezze Akhilleusz-átkát.

Nico di Angelo-nak sikerült meggyőznie Hádészt, hogy vezesse a holtak seregét az Olimposz védelmére, és szálljon szembe ő is a titánokkal. Hádész logikusan végiggondolta helyzetét, majd beleegyezett fia kérlelésébe. A tüzes paripái által húzott szekerével, valamint Nicóval és Perszephonéval az oldalán meg is jelent a manhattani csata közepén, ahol zombi seregével csapást mért Kronosz szörnyeire és embereire.

A folytatásban Perszephoné és Percy találkozásának részlete olvasható el!

 „A palota bejáratát csontvázharcosok őrizték. Az amerikai hadsereg szakadt, sivatagi egyenruháját viselték, a kezükben M16-osokat tartottak.

A harmadik fúria letette mellém Nicót, majd mindhárman a csonttrón háttámlájára telepedtek. Legszívesebben megfojtottam volna a fiút. Csak a fúriák miatt uralkodtam magamon. Várnom kellett még a bosszúval.

Az üres trónokra bámultam, és vártam, mi lesz. A levegő szikrázni kezdett, és három alak jelent meg előttünk. Hádész és Perszephoné a trónszékeiken ültek, kettőjük közt egy idősebb asszony állt. Mintha egy családi perpatvarba cseppentünk volna.

- ...nem megmondtam, hogy egy semmirekellő?! - kiabálta az idős asszony.

- De anyám! - figyelmeztette Perszephoné.

- Vendégeink vannak! - vakkantotta Hádész. - Kérem!

Hádész, az általam legkevésbé kedvelt istenek egyike, kisimította fekete köntösét, amelyen elátkozott lelkek rémült arcai szolgáltak mintázatul.

- Percy Jackson! - mondta elégedetten. - Végre itt vagy!

Perszephoné királynő kíváncsian vett szemügyre. Egyszer, télen, találkoztam már vele, de nyáron teljesen máshogy nézett ki. Csillogó, fekete haja volt és meleg, barna szeme. A ruhája színesen vibrált. Rózsák, tulipánok, loncok nyíltak rajta.

Az idős asszony le sem tagadhatta volna, hogy Perszephoné anyja. Ugyanolyan volt, mint a lánya, csak idősebb és szigorúbb kiadásban. Ruháján búzamezők aranylottak. A hajába száraz fűszálak fonódtak, mintha egy vesszőkosarat hordana a fején. Ha valaki rágyújt mellette, az asszony komoly bajba kerül.”

(Az utolsó olimposzi, 111-112. oldal)