2013. október 7., hétfő

Mitológia Percy Jackson-módra / Héroszok: Akhilleusz

Akhilleusz (forrás)
Akhilleusz egyike a görög mitológiából ismeretes héroszoknak. Péleusz király és Thetisz néreisz (kék hajú tengeri nimfa) fia, Aiakosz unokája. Születési neve Ligürón. Homérosz Iliaszának főhőse.
Szép, bátor és erős ifjú volt; szenvedélyesen tudott szeretni; gyűlölete pedig nem ismert határt. Ha haragja lelohadt, akkor nemesen és méltányosan cselekedett.

Thetisz kérői kezdetben Zeusz és Poszeidón voltak, de mivel Néreida azt jósolta nekik, hogy a gyermek hatalmasabb lesz apjánál, a két isten őt Péleusszal, a mürmidónok fejedelmével házasította össze.
Az újszülött Ligürónt anyja a Sztüx vizébe mártotta, hogy sebezhetetlenné tegye. A sarkánál azonban, melynél fogva Thetisz a vízbe merítette, sebezhető maradt. Thetisz elhagyta férjét és gyermekét, mivel Péleusz megakadályozta fia halhatatlanná tételét. Azért kapta a gyermek az Akhilleusz nevet, mert szája anyamellet nem érintett.

Akhilleusz tanítója és felnevelője Kheirón kentaur volt, aki a fegyverforgatásra és zenére oktatta. Mivel Péleusznak megjövendölték, hogy fia életének virágában Trója előtt hal meg, az aggódó apa az ifjút Szkürosz szigetére, Lükomédész királyhoz küldte, aki őt leányai társaságában neveltette. 

A trójai háború kitörése alkalmával Odüsszeusz, Phoiniksz és Nesztór magukkal vitték, mert Kalkhasz előre megjósolta, hogy Akhilleusz nélkül Tróját soha nem veszik be. Csellel találták meg a lánynak öltözött Akhilleuszt; a hercegnőknek vitt ajándékok közé fegyvereket rejtettek. Amikor Akhilleusz észrevette az egyiket, odakapott érte és erről ismerték fel. Akhilleusz a háború első kilenc évében főleg Trója környékének helységeit pusztította.

Miután Agamemnón elvette szerelmét, Briszéiszt, Akhilleusz nem harcolt többet, karba font kézzel nézte, ahogyan a görögök és a trójaiak pusztították egymást. Barátja és rokona, Patroklosz azonban megelégelte a semmittevést és hősi tetteket akart végrehajtani, így ellopta Akhilleusz fegyvereit és páncélját és maga állt a mürmidónok élére. Hektór már régóta várta az alkalmat, hogy Akhilleusszal küzdhessen, ezért amikor észrevette Patrokloszt, mivel azt hitte, hogy Akhileusszal van dolga, párviadal kezdődött közöttük. Csak akkor derült fény a tévedésére, amikor halálosan megsebesítette Patrokloszt és levette fejéről a sisakot. Akhilleusz ezért bosszút esküdött és párviadalra hívta Hektórt.

A legyőzött Hektór holttestét bosszúszomjától hajtva meggyalázta: a harciszekere mögé kötözte és végigvonszolta a görög sereg előtt. Végül Priamosz kérésére kiadta nagy ellenfele holttestét, hogy tisztességgel temessék el. Hektór megölése után még a trójaiak segítségére siető amazont, Pentheszileiát és Memnónt is meggyilkolta, mivel beleszeretett Pentheszileiába, holtteste fölött sírt és ezt Therszitész kigúnyolta. Akhilleusz rettenetes pusztítást végzett a trójaiak között. Apollón - Parisz képében - íjával eltalálta Akhilleusz sarkát, aki ebbe a sérülésbe belehalt.

A hős tetemét a hadsereg máglyán égette el, a múzsákkal együtt búsuló anyja, Thetisz pedig a halott hamvait elvitte Leukébe, a boldogok szigetére, hol Akhilleusz Helenével együtt újabb, boldog életet élhetett. Fia, Neoptolemosz ölte meg Priamosz királyt Trója bevétele után.

A folytatásban elolvashatod, miért lesz fontos szerepe Akhilleusz történetének és hogyan jelenik maga a hős a Percy Jackson-sorozatban! 
 
Akik végig olvasták már a "Percy Jackson és az olimposziak" sorozatot, ők tudják, mire utaltam a fenti mondatban...
Akhilleusz története a sorozat végéhez közeledve kulcsfontosságúvá vált, hiszen Luke Castellan és Percy Jackson is szert tett az Akhilleusz-átokra. Mindegyikőjüknek megvolt a maga oka rá:
"A Sztüx furcsa tárgyakat sodort magával: törött gyerekjátékokat, szakadt egyetemi diplomákat és hervadt csokrokat. Emberek álmait, amik elvesztek az életükkel együtt. Ahogy elnéztem a fekete vizet, legalább hárommillió helyet el tudtam képzelni, ahol szívesebben strandolnék.
- Csak úgy... ugorjak bele? - kérdeztem.
- Előbb készülj fel - mondta Nico. - Máskülönben elégeti a tested és a lelked.
- Ígéretesen hangzik.
- Ez nem vicc. Csak egyetlen módon őrizheted meg az életed. Neked...
A hátam mögé nézett, és elkerekedett a szeme. Amikor megfordultam, egy görög harcossal találtam magam szemben.
Egy másodpercig azt hittem, Árész. Nagyon hasonlított a háborúistenre. Magas volt, izmos, forradásos arcú, fekete haját nullásgéppel nyírta le. Fehér tunikát viselt, és bronzpáncélt. A hóna alatt tollas sisakot tartott. De a szeme emberi szem volt, halványzöld, mint a sekély tenger. Bal sarkát véres nyílvessző fúrta át.
Nem voltam penge a görög nevekben, de minden idők legnagyobb hősét, akivel a sarkába lőtt nyíl végzett, még én is ismertem.
- Akhilleusz - lepődtem meg. A szellem bólintott.
- Azt a másikat is óva intettem attól, hogy az én utamat kövesse. Most téged is figyelmeztetlek.
- Luke-ot? Luke-ra gondol?
- Ne próbáld meg! Hatalmassá tesz. De parányivá is. Te leszel az első a harcosok között, de a legesendőbb is.
- Arra gondol, hogy a sarkamnál leszek sebezhető? Legfeljebb majd nem hordok szandált. Már meg ne sértődjön...
Akhilleusz véres sarkára nézett.
- A sarkam csak a testem gyenge pontja volt, félisten. Anyám, Thetisz, a sarkamnál fogva mártott a Sztüxbe. Valójában az önteltség végzett velem. Vigyázz! És fordulj vissza!
Komolyan gondolta. Hangjából kihallatszott a keserűség és a megbánás. Őszintén meg akart óvni a rám váró szörnyű sorstól.
Aztán eszembe jutott, hogy Luke is itt járt, és nem hátrált meg.
Így tudta Kronosz megszállni Luke-ot, anélkül, hogy a teste porrá égett volna. így készítette fel magát, és ezért nem tudtam megsebesíteni. Megfürdött a Sztüx-folyóban, és ezzel ugyanolyan erős lett, mint Akhilleusz, a legnagyobb hős a halandók között. Sebezhetetlen.
- Meg kell tennem - mondtam. - Különben nincs esélyem. Akhilleusz lehajtotta a fejét.
- Legyenek tanúim az istenek, hogy én megpróbáltam. Ha meg kell tenned, koncentrálj a halhatatlan pontodra. Gondolj egy pontra a testeden, amely sebezhetetlen lesz. Ez lesz az a pont, ahol a tested majd a világhoz horgonyozza a lelked. Ez lesz a legnagyobb gyengeséged, de az egyetlen esélyed is. Senki sem lehet tökéletesen sérthetetlen. Koncentrálj a tested halhatatlan pontjára a folyóban, máskülönben szénné égsz. És megszűnsz létezni.
- Nem akarja elárulni, mi Luke gyenge pontja, ugye? - kockáztattam meg.
A hős összevont szemöldökkel nézett rám.
- Készülj fel, bolond kölyök! Akár túléled ezt, akár nem, a sorsod megpecsételődött! 
Ezzel a kellemes gondolattal eltűnt."
- részlet "Az utolsó olimposzi" című kötetből

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése