Mitológia Percy Jackson-módra: Atlasz

Atlasz, az egyik legerősebb titán (kép)

Atlasz a Föld és Égbolt hordozója, az Erő és Kitartás Titánistene. A nagy titánok leszármazottja, tehát 2. generációs titán. Szülei Iapetosz (az Alvilág Ura, a Nyugat Titánja) és Klümené Ókeánisz. Testvérei: Prométheusz, Epimétheusz és Menoitiosz. Felesége Pléióné, gyermekeik a Hüászok (Dionüszosz dajkái, a Fiastyúk csillagzat) és a Pleiászok (a Fiastyúk csillagzat istennői); később Nüx szülte neki a három Heszperiszt. Híres gyermeke továbbá Kalüpszó is.

A mitológiai forrásokban gyakran Atlaszt tartják az elsüllyedt Atlantisz első királyának. Az első titánháborúban a titánok oldalán harcolt az olimposzi istenek ellen, amikor megostromolta a mennyeket. Az istenek csak nehezen tudtak győzni, végül Zeusz büntetésül Atlaszt arra kárhoztatta, hogy örökké a hátán tartsa a Földet és az Égboltot, és a vállain a nagy oszlopot, amely ezeket elválasztja.

A Heszperiszek földjén lakott, vesztét pedig egy régi jóslat okozta. A jóslat szerint nem bízhatott meg az idegenekben, de ehhez a titán nehezen tudta tartani magát:

Atlaszt egyszer felkereste Herkules (azaz Héraklész) is, ugyanis tizenegyedik próbája az volt, hogy megszerezze a Heszperiszek aranyalmáit, ezért arra akarta rávenni Atlaszt, hogy ezt helyette végezze el. Cserébe Herkules felajánlotta Atlasznak, hogy tartja helyette az égboltot, amíg vissza nem ér. Atlasz élt a kínálkozó lehetőséggel, hiszen nem kellett tartania az Égboltot. Az almákat elhozta Herkulesnek, aki sejtette, hogy Atlasz nem fogja visszavenni tőle a terhet, így azt mondta a titánnak, hogy egy percre vegye át tőle az Égboltot, mert meg kell igazítania a vállpárnát, hogy könnyebben tarthassa azt. Atlasz visszavette terhét, de akkor Herkules messze járt már az aranyalmákkal.

Perszeusz látogatását már nem úszta meg ennyivel: Zeusz fia Perszeusz éppen hazatérőben volt, miután megölte Medúzát, és Atlasz országán kellet keresztülhaladnia. A jóslat miatt Atlasz eléggé gorombán viselkedett vele, sőt meg is sértette a hőst azzal, hogy szerinte Medúza megölése hazugság. Perszeusz úgy bizonyította igazát, hogy felmutatta a levágott Gorgó-főt, és ettől Atlasz kővé változott. Hatalmas, égbenyúló sziklavonulattá, hegységgé változott, azóta is így tartja az égboltot. Belőle lett az észak-afrikai Atlasz-hegység. Továbbá róla kapta nevét az Atlanti-óceán is.

„A titán átka” című kötetben Atlasznak sikerült kiszabadulnia rettenetes büntetése alól, kényszerítette Luke-ot terhének átvételére, azért, hogy saját maga is tudjon harcolni Kronosz oldalán. Később Atlasz és Luke rászedték Annabeth-t, és neki kellett tovább hordoznia az Égboltot. Ezután, Atlasz hozzálátott a szörnyek toborzásához Kronosz seregébe, valamint az Ophiotaurusz vadászatába is belevágott. Ettől kezdve gyakran „Generális” néven emlegették a titánistent.

Legelőször Percy álmában, Luke és a fogságba ejtett Artemisz társaságában láthattuk őt, amikor Artemiszt arra kényszerítették, hogy vegye át Annabeth helyett az ég tartását, mert a lány már haldoklott.

Percy ezután a „Levegő és Űr Múzeumában” láthatta viszont a Generálist, ahol az ősi Szibarisz nevű sárkány fogaiból gonosz varázslattal csontvázharcosokat idézett meg (akik látszatra embereknek tűntek), amiket a múzeumban tartózkodó hősökre uszított.

„Magas volt, izmos, világosbarna bőrrel és hátranyalt hajjal. Drága selyemöltönyt viselt, mint a Wall Street pénzeszsákjai, de ez a fickó biztos nem bróker volt. Állatias arca volt, széles válla, erős marka szilánkra tört volna egy zászlórudat is. A két szeme – szoborszemek. Úgy éreztem, egy élő szobrot bámulok. Csodálkoztam, hogy egyáltalán mozog.”

(Részlet „A titán átka” című kötetből)

Szemtől szemben San Francisco-ban, a „Kétségbeesés Hegyén” (vagyis a Tamalpais-hegyen, eredeti nevén pedig Othrisz-hegyen) találkozott először egymással Atlasz és Percy, valamint Árnyék Zoé (aki azon kívül, hogy Artemisz egyik vadásza, történetesen Atlasz lánya volt). Azonban a két hős hiába támadta a Generálist, hiszen dárdájával könnyedén elbánt Percyvel és Zoé nyilait is elhárította. Aztán Percy rájött, hogy egyedül Artemisz képes legyőzni a titánt, ezért átvette Artemisztől az eget és tartotta helyette. Zoé is szeretett volna segíteni istennőjének a küzdelemben, és sikerült is homlokon lőnie apját egy nyíllal, de Atlasz egy sziklának taszította Zoét, aki belehalt sérüléseibe (hiszen előzőleg már súlyosan megsebesítette őt Ladón, a sárkány), ezzel saját lányát ölte meg. Végül sikerült visszaszorítani őt az Ég alá, és Percyéknek sikerült pegazusokon elmenekülniük, ezzel Atlaszt jól felbosszantották, aki ezért átkozódott és ordítozott.

A negyedik kötetben Atlasz nem jelent meg, csupán nyögdécselő hangját hallották Percyék, amikor küldetésük során az Othrisz-hegynél találták magukat.

Később Kronosz úgy döntött „Az utolsó olimposzi” c. kötetben, hogy nem szabadítja ki Atlaszt terhe alól, habár nagyon jó harcos volt. Ebben a döntésben az is közrejátszott, hogy a Generális fogságából sikerült megszöknie Artemisznek. Kronosz azt is megemlítette, hogy Kriosz felügyelte Atlaszt, amíg a titánok az olimposzi istenekkel harcoltak.

A folytatásban elolvasható, hogyan sikerült újra visszaszorítani Atlaszt az Égbolt terhe alá!

„– Lány létedre jól harcolsz, de nekem nem vagy ellenfél.

Döfött egyet az istennő felé, mire Artemisz elhajolt. Sejtettem, hogy most valami csel következik. Atlasz felemelte fegyverét.

– Ne! – sikoltotta Zoé, és miközben kettejük közé vetette magát, homlokon lőtte apját. A vessző úgy meredezett, mint valami unikornisszarv. Atlasz dühödten felordított. Kézfejével félresöpörte lányát, aki a fekete szikláknak vágódott.

Szerettem volna rákiáltani, vagy odarohanni hozzá, hogy segítsek, de nem tudtam sem kiáltani, sem mozdulni. Azt sem láttam, pontosan hová zuhant Zoé. Aztán Atlasz győzelemittasan Artemisz felé fordult. Az istennő sebesültnek tűnt, mert a földön maradt.

– Az új háború első vére – nyerítette Atlasz, és döfött.

Csakhogy Artemisz, gyorsabban, mint a gondolat, megragadta a lándzsa nyelét, megtámasztotta végét a földön, és emelőkarként használva a fegyvert, hatalmasat rántott rajta. Atlasz átrepült az istennő feje felett, és egyenesen felém szárnyalt. Tudtam, mi fog történni. Már nem szorítottam annyira az eget, és amikor Atlasz nekem ütközött, elengedtem a terhet. Olyan gyorsan gurultam ki alóla, ahogy csak tudtam.

Az égbolt Atlasz hátára rogyott, majdnem összelapította, míg fél térdre nem tudott ereszkedni. De már elkésett.

– NEEEE! – ordította. Kiáltásába beleremegtek a hegyek. – NEM AKAROM MEGINT!

Atlaszt földhöz szegezte a terhe.”

(A titán átka, 247-248. oldal)