2013. március 4., hétfő

Mitológia Percy Jackson-módra: Héphaisztosz

Héphaisztosz, az istenek kovácsa
Héphaisztosz a kovácsmesterség, a vulkánok és a tűz istene, a fizikai munka megtestesítője. A mesteremberek védelmezője, főként a fémműveseké. Héphaisztosz egyedül Héra gyermeke. Felesége a gyönyörű Aphrodité. A római megfelelője Vulcanus.
Jelképei a kalapács és az üllő.

Héra várakozásaival ellentétben a kovácsisten csúnya és elesett volt, ezért anyja dühében lehajította őt az Olimposzról. Nimfák mentették meg az életét. Lémnosz szigetén felépült és megtanulta a kovácsmesterséget. Első palotáját itt építette meg, aminek csodájára jártak az olimposziak is. Kovácsműhelyét az Etna vulkán gyomrában rendezte be.
 
Bosszút forralt Héra ellen, és kovácsolt neki egy gyönyörű trónt, ami foglyul ejtette azt, aki beleült. Az ég istennőjét rabul is ejtette a trón, még a többi isten sem tudta kiszabadítani onnan. Végül Dionüszosz kérésére Héphaisztosz elengedte anyját, és jutalmául, feleségül kérte Aphroditét, a szerelem istennőjét. Gyengéd érzelmeket táplált Pallasz Athéné iránt, de szerelme beteljesületlen maradt.

Aphrodité megcsalta őt a háború istenével, Árésszel. Héphaisztosz ezek után nem foglalkozott a szerelemmel, és műhelyében a küklopszok segítségével készítette el remekműveit az isteneknek vagy a nagy hősöknek. Az ő műhelyében készültek Zeusz villámai, Athéné híres Égisz pajzsa, Árész fegyverei, Apollón szekere. Művészi fokon űzte mesterségét, a keze alól kikerülő munka egyszerre volt műalkotás és varázserejű eszköz. Ő készítette el az istenek palotáit és Erósz nyilait is.

Az idő múlásával sem tett le a kovácsisten felesége hűtlenségének leleplezéséről, ezért számos istenháta-mögötti helyen csapdákat helyezett el. Egy ilyen csapdába sétáltak bele Percy Jacksonék. Ugyanis 7 nappal a nyári napforduló előtt –amikor a hősök éppen a mestervillám és Sally Jackson után kutattakÁrész egy szívesség kérésével fordult hozzájuk, mégpedig azzal, hogy szerezzék vissza neki a Víziparkban felejtett pajzsát. Cserébe felajánlotta, hogy gyorsabban eljuttatja őket Nyugatra. Viszont hamar kiderült, hogy a Víziparkban egy Árész és Aphrodité számára készült leleplező-csapda volt, így a hősöknek meggyűlt a bajuk a kovácsisten kütyüivel és a Héphaisztosz-tévével.
 
A harmadik kötetben Aphrodité figyelmeztette a félisteneket, hogy az istenek szeméttelepén járva óvakodjanak a férje különféle „játékszereitől”. Bianca di Angelo itt vesztette életét az egyik robot-prototípus, Talósz miatt.
Az Olimposzon az istenek többségéhez csatlakozva, Héphaisztosz Percy és Thália életben hagyása mellett voksolt.

A negyedik részben személyesen találkoztak Héphaisztosszal. Megtudták tőle, hogy a kedvenc kovácsműhelyében tartják fogva Tüphónt, a St. Helen-hegy gyomrában, aki ki fog törni onnan. Az isten egy tippet adott nekik, hogy ha nem képesek tájékozódni a labirintusban, akkor egy halandó segítségére van szükségük. Rachel Elizabeth Dare pedig átlátott a Ködön, így a lány tudta őket vezetni a labirintusban. Héphaisztosz mentette ki tanácsával Percyt Kalüpszó szigetéről.

A sánta isten egyik fia, Charles Beckendorf meghalt annak érdekében, hogy elpusztítsa az Androméda hercegnőt, Luke hajóját, ahová a szörnyeket, a haragos hősöket és kisisteneket toborozták. A Tüphón elleni küzdelemben Héphaisztosz akkora csapást mért a szörnyre, hogy egy új tó jött létre Nyugat-Virginiában.

A folytatásban elolvashatod Héphaisztosz véleményét Héráról!
„Héphaisztosz felmordult.
– Volt idő, amikor csodáltam a százkarúakat. Még az első háború előtt, de nemcsak az emberek, a szörnyek, még az istenek is változnak, fiatal küklopszom. Nem bízhatsz meg bennük. Nézd meg az én szerető anyámat, Hérát! A szemedbe mosolyog, és a család fontosságáról papol, ugye? De azért lelkiismeret-furdalás nélkül lehajított az Olimposzról, amikor meglátta, milyen rút vagyok.
– Én azt hittem, Zeusz volt – mondtam.
Héphaisztosz krákogott egy nagyot, majd a bronz köpőcsészébe köpött. Csettintett az ujjával, mire a robotmadár visszareppent a munkapadra.
– Igen, anyám ezt a változatot szereti terjeszteni. Sokkal szimpatikusabbá teszi magát azzal, ha mindent apámra ken. Az az igazság, hogy az anyám tényleg szereti a családot. De csak egy bizonyos családot. A tökéleteset. Elég volt neki egyetlen pillantást vetnie rám, hogy lássa, nem illek bele a képbe.”
Csata a labirintusban, 185. oldal

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése